II. Megyei Képzőművészeti Vetélkedő
A 2009. március 4-i Fiumei Iskolanapon megrendezett II. Megyei Képzőművészeti Vetélkedőn 20 iskola 165 diákja mérte össze tehetségét, felkészültségét. A téma a Biblia világa volt, ahol két kategóriában (rajzolás-festés és szobrászat-dombormű) lehetett nevezni, 3-8. osztályosoknak. Az értékelés kategóriánként és korcsoportonként külön-külön történt.
A zsűri elnöke Szabó Imrefia Béla szobrászművész-tanár, a zsűritagok pedig Imrehné Sebestyén Margit tanárnő, A képzelet világa című tankönyv (Apáczai Tankönyvkiadó) szerzője és Megyes László Vendel festőművész voltak.
A vetélkedőn készült összes alkotás megtekinthető lesz az Aba-Novák Kulturális Központban. A kiállítás megnyitójáról és idejéről minden felkészítő tanárt és versenyzőt értesíteni fogunk.
Fiumei Iskolanap 2009
Iskolánk a 2008/2009-es tanévben is megrendezi 4. alkalommal a Fiumei - Iskolanap megyei versenyeit.
Verseny helyszíne: Fiumei Úti Általános Iskola
5000 Szolnok, Fiumei út 5.
Időpontja: 2009. március 4. (szerda)
(A Területi Szorobánverseny és Kyú vizsga egy későbbi időpontban - március 28-án - kerül megrendezésre.)
Megnyitó: 9.00 óra - aula
Versenyek kezdési időpontja: 9.30 óra
Nevezni lehet:
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesíró Verseny 2008
A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesíró Verseny
megyei-területi döntőjén
V. helyezést ért el Pataki András 6. a oszt. tanuló
Felkészítő tanára: Somogyiné Durucskó Mária
VIII helyezést ért el Lengyel Kincső 7. b oszt. tanuló
IX. helyezést ért el Vizi Sára 8. b oszt. tanuló
Felkészítő tanáruk: Kelemen Sándorné
Művészeti vetélkedő az Iskolanapon
A Fiumei Úti Általános Iskola idén első ízben hirdette meg megyei szintű egyéni alkotóversenyét, amelyen a tanulók három különböző műfajbanés három korcsoportban mérhették össze tehetségüket, felkészültségüket. A már máshol megszokott rajzolás-festés mellett a művészeti munkaközösség rendhagyó módon szobrászat-dombormű és fotózás kategóriában is várta a jelentkezőket.
Az elkészült alkotásokat szakavatott zsűri értékelte, amelynek tagjai voltak: Imrehné Sebestyén Margit tankönyvszerző-rajztanár, Szabó Béla szobrászművész-rajztanár, Megyes László Vendel festőművész.
A pozitív visszajelzések alapján reméljük, hogy a kellemes élmények hatására jövőre még többen vállalkoznak a megmérettetésre, és vetélkedőnk az Iskolanaphoz hasonlóan hagyományossá válik.
Iskolanap 2008
A versenyek időpontja 2008. március 20.
A matematika kishercegei
Iskolánk felsős matematika munkaközössége az Iskolanapon minden évben megrendezi a "Matematika Kishercegei" vetélkedőt a megye 6. évfolyamos tanulóinak. A vetélkedő a tantárgynál rendhagyó módon csapatverseny formájában zajlik, talán ezért is nagyon kedvelt a versenyzők körében. A legeredményesebb csapat mindhárom tagja büszkén viselheti a Matematika Kishercege címet.
Iskolanap
Iskolánk a 2007/2008-as tanévben is megrendezi 3. alkalommal a
Fiumei - Iskolanap
megyei versenyeit.
Verseny helyszíne: Fiumei Úti Általános Iskola
5000 Szolnok, Fiumei út 5.
Időpontja: 2008. március 20. (csütörtök)
Megnyitó: 9.00 óra - aula
Versenyek kezdési időpontja: 9.30 óra
Nevezni lehet: (számlaigénylővel együtt)
- postai úton
- faxon
- e-mailben
Iskolai vers- és mesemondó verseny
2007. november 27-én rendeztük meg az iskolai vers- és mesemondó versenyt a 3-4 évfolyamon tanulók részére. Az alábbi eredmények születtek:
3. évfolyam
I. Réz Gabriella 3. a
II. Nyeső Tamara 3. a
III. Mommertz Fanny 3. a
Felkészítő tanáruk Szabó Olga
4. évfolyam
I. Hajdi Gergely 4. a
II. Pongó Ákos 4. a
Felkészítő tanáruk Bujákiné Szabó Ildikó
III. Driesz Lajos 4. c
Felkészítő tanára Abonyiné Szalai Rozina
Területi szorobánverseny 2007
Eredmények a 4.a osztályban
Aranyszáj szépolvasó-szépbeszéd megyei verseny
Eredmény:
Szalai Virág 4.a III. hely
Felkészítő tanár: Kocsis Andorné
Fotóalbum
Mátyás tudósai vers és prózamondó megyei verseny
Eredmény:
Ábel Barbara Olimpia 4. a I. hely
Szalai Virág 4.a IX. hely
Rejtvényfejtő verseny eredményei 3. - 4. osztály
| Rejtvényfejtő verseny eredményei 3. - 4. osztály | ||||||||||||||
| helyezés, név, osztály | fordulónkénti pontszám | |||||||||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | Össz. | Döntő | |||
| 1 | Balogh Márton | 4.B | 28 | 26 | 36 | 53 | 86 | 52 | 60 | 72 | 72 | 114 | 599 | 109 |
| 2 | Szecsei Blanka | 4.A | 28 | 26 | 36 | 53 | 85 | 54 | 59 | 72 | 72 | 114 | 599 | 106 |
| 3 | Munkácsi Dorina | 4.A | 28 | 26 | 36 | 53 | 84 | 54 | 59 | 72 | 72 | 114 | 598 | 103 |
| 3 | Tornyai Veronika | 3.A | 26 | 22 | 0 | 0 | 69 | 44 | 54 | 62 | 72 | 114 | 463 | 103 |
| 4 | Moller Richárd | 4.B | 26 | 26 | 35 | 52 | 86 | 54 | 38 | 60 | 0 | 110 | 487 | 101 |
| 5 | Ábel Barbara | 4.A | 28 | 26 | 37 | 53 | 83 | 44 | 50 | 71 | 72 | 112 | 576 | 100 |
| 6 | Varga Péter | 4.A | 27 | 0 | 35 | 53 | 85 | 54 | 58 | 72 | 72 | 112 | 568 | 98 |
| 7 | Tellér Tímea | 3.A | 27 | 22 | 35 | 49 | 81 | 42 | 57 | 72 | 72 | 114 | 571 | 96 |
| 7 | Petrezselyem Nóra | 4.C | 0 | 22 | 34 | 53 | 86 | 54 | 0 | 72 | 72 | 112 | 505 | 96 |
| 8 | Ragó Brigitta | 4.A | 28 | 26 | 36 | 52 | 84 | 42 | 0 | 72 | 68 | 98 | 506 | 89 |
| 9 | Madarász Fanni | 4.A | 28 | 26 | 37 | 53 | 83 | 54 | 44 | 72 | 0 | 88 | 485 | 85 |
| 10 | Pongó Ákos | 3.A | 26 | 24 | 35 | 49 | 85 | 39 | 41 | 72 | 71 | 114 | 556 | 79 |
| 11 | Vámos Bence | 3.A | 25 | 22 | 37 | 53 | 85 | 41 | 59 | 72 | 72 | 114 | 580 | 76 |
| 12 | Péli Petra | 4.C | 25 | 18 | 36 | 51 | 85 | 39 | 52 | 71 | 71 | 114 | 562 | 74 |
| 13 | Kiss Brigitta | 4.A | 28 | 26 | 37 | 53 | 81 | 47 | 58 | 72 | 72 | 114 | 588 | 73 |
| 13 | Dékány Gréta | 3.C | 26 | 26 | 37 | 53 | 84 | 49 | 40 | 65 | 70 | 114 | 564 | 73 |
| 14 | Kelemen Kinga | 3.C | 27 | 26 | 35 | 53 | 86 | 54 | 42 | 72 | 58 | 114 | 567 | 66 |
| 15 | Mészáros Sára | 4.C | 26 | 26 | 36 | 53 | 0 | 47 | 46 | 72 | 72 | 114 | 492 | 62 |
| 16 | Héja Gábor | 4.C | 26 | 22 | 36 | 53 | 85 | 54 | 59 | 72 | 0 | 114 | 521 | 55 |
| 17 | Cherrati Naima | 4.A | 28 | 26 | 37 | 53 | 85 | 46 | 42 | 72 | 68 | 114 | 571 | 50 |
| 17 | Ladányi Nelli | 3.C | 26 | 26 | 36 | 52 | 70 | 37 | 51 | 62 | 0 | 114 | 474 | 50 |
| 18 | Cserkó Zsolt | 3.A | 20 | 22 | 34 | 49 | 80 | 44 | 46 | 70 | 72 | 90 | 527 | 23 |
| 18 | Bubori Petra | 3.A | 27 | 26 | 35 | 53 | 86 | 54 | 58 | 72 | 0 | 114 | 525 | 23 |
| 19 | Holló Csenge | 4.C | 24 | 18 | 35 | 49 | 80 | 54 | 58 | 72 | 72 | 114 | 576 | |
NyelvÉsz
A megyei fordulóba bejutott tanulóink:
Abonyi Tekla 1.b
Szabó Zsombor 1.b
Wesniczky Albert 2.a
Orosz Barbara 4.a
Szalai Virág 4.a
Monostori László 4.a
Balogh Márton 4.b
Pataki András 5.a
Driesz Annamária 6.b
Kovács Béla 7.a
Gratulálunk, és további eredményes versenyzést kívánunk!





.gif)

