számítástechnika

Hogy kibontakozhassék a gyermeki kreativitás

eredeti cikk (Új Szó, 2005. június 23.)

Tegnap ért véget az az Eötvös Utcai Alapiskolában zajló háromnapos informatikai képzés, amelyet Csintalan Zsuzsanna igazgatónő felkérésére a magyarországi Logo Alkotótábor szervezői csoportjának szakemberei vezettek. A Komáromi, Dunaszerdahelyi és Galántai járásból érkezett pedagógusok a magyarországi iskolákban már több éve sikerrel futó LapodaLogo programmal ismerkedhetnek meg.

A tábor vezetője, Nagy János elmondta: programjaikkal nyílt rendszert biztosítanak a tanulók számára, amely révén a kreativitás, a fantázia alkotó tevékenységgé alakul. „A meglévő oktatási, módszertani keretek határait próbáljuk feszegetni — fejtegette Nagy János. — A pedagógusok általában arra panaszkodnak, hogy az órán nem elég aktívak a diákok, nehéz őket motiválni. A mi programjaink által, amelyek rendkívül ingerdús környezetet teremtenek felhasználóik számára, a diákok lényegében belülről jövő motiváció hatására, nem pedig külső ösztönzésre válnak aktívvá. A tanár csupán apró útmutatásokkal irányítja a diákokat, akik egyénileg vagy csoportokban dolgozva oldanak meg egy-egy feladatot, és a megoldáshoz különböző úton juthatnak el." A LapodaLogo lényegében két területet ölel fel, az egyik a kisgyermekkorban is jól használható programozási nyelv, a másik pedig a hozzá kötődő multimédiás rendszer.

Informatikában naprakésznek lenni...

Címkék: 

Informatikában naprakésznek lenni nem is olyan egyszerű. Napról napra új információhoz juthatsz, ha rendszeresen olvasod a témában állandóan frissülő hírcsatornánkat. Olvasásához kattints ide!

LEGO és LOGO

Megyei továbbképzés keretében tartotta meg előadását iskolánkban Rozgonyi — Borus Ferenc. Az algoritmizálás oktatásához, a programozás megkedveltetéséhez egyre több országban és egyre nagyobb arányban alkalmazzák a LEGO által gyártott Mindstorms (Észrengések) robotépítő készletet. Az ismerős elnevezés nem véletlen: a logósok számára minden bizonnyal már jó ismerős Seymour Papert Észrengés című könyvére utal a megnevezés.
Az MIT és a LEGO cég együttműködésével kifejlesztett taneszköz olyan a programozási környezetet biztosít, amelyben szinte percek alatt születhetnek meg a megépített robotokat irányító programok.

Mértékegységek az informatikában

Címkék: 

Forrás: www.sulinet.hu

Merjünk szabályosan mérni!

A mértékegységek terén az informatikában jelenleg kaotikus a helyzet, nem egyértelmű, hogy az egyes mértékegységeken mit is értünk, holott ez alapvető elvárás lenne egy tudományágban. Pedig az új szabvány már elkészült, csak alkalmaznunk kellene.



Bevezetés

Mi is a mérés? Fizikaórán azt tanultam, hogy nem más, mint a mértékegységgel való összehasonlítás, amelynek eredménye a mérőszám és persze a megfelelő mértékegység. Ha nagy a mérőszám, akkor prefixeket (nem javasolt megnevezéssel előtagokat, szorzókat) alkalmazunk. Ezeket 1875 óta az Általános Súly és Mértékügyi Értekezlet fogadta el: például a kilo előtag az ezerszeres, a mega a milliószoros értéket jelenti, amit 1960-tól az egész világon egységesen kezelnek.

Egyre kisebb merevlemezek

Címkék: 
Az X-Micro piacra dobta legújabb hordozható adattárolóját, amely a Mini DisGo névre hallgat. A 8,5 x 60 x 100 mm-es házban Toshiba gyártmányú, 1,8 hüvelykes merevlemez foglal helyet, típustól függően 5, 20, 30 vagy 40 GB adat megőrzéséről gondoskodva. A winchester kis fogyasztásának köszönhetően nincs szükség külön tápadapterre, a Mini DisGo az adatátvitelhez használt USB 2.0 interfészről nyeri az energiát is. A készülék árát a gyártó egyelőre nem közölte. Forrás: prohardver.hu

Támadnak a dementorok... de Harry nincs egyedül

Forrás: www.eagames.hu A soronkövetkezõ filmmel egyidejûleg megjelenõ Harry Potterâ„¢ és az Azkabani Fogoly videójátékban Harry Potter és barátai, Ron Weasleyâ„¢ és Hermione Grangerâ„¢ visszatérnek Roxfortba, a Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskolába. A harmadéves varázslónövendékek ezúttal az Azkabanból, a varázslók hírhedt börtönébõl megszökött Sirius Blackâ„¢ rejtélyét kutatják. Újdonság a társas játékmenet, melynek köszönhetõen a játékos egyszerre irányíthatja Harry, Ron és Hermione karakterét, hogy egyéni adottságaikat és varázslataikat ötvözve csapatmunkában oldja meg a játék feladatait. A három jóbarát az újonnan tanult bûbájosságokat felhasználva, együttes erõvel küzd meg az eddigi legfélelmetesebb ellenfelekkel, az Azkaban õreivel, a rettegett dementorokkal.

Ez is magyar: a kazettás floppy

Forrás: www.machines.hu

A BRG-ben gyártott MCD-1 kazettás floppyEgyre ritkábban használjuk, de még mélyen a köztudatban van a floppy, amelyről a régi szép időkben örömmel telepíthettük programjainkat. Ha floppyról beszélünk, akkor (legalább) kétféle változatot ismerhatünk. Az 5,25-ös "papírtasakos" és a 3,5-ös merev kazettás tárolókat. Azt viszont kevesen tudják, hogy a mai napig használatos 3,5"-os kazettás floppy ősét, a 3"-os kazettás hajlékony lemezeket itthon Magyarországon fejlesztette ki Jánosi Marcell.

"FANTÁZIA 2005" - ALKOTÁSOK SZÁMÍTÓGÉPPEL

A 2F Nemzetközi Számítástechnikai és Idegennyelvi Iskola pályázatot hirdet "FANTÁZIA 2005" címmel a hazai és a határon túli diákok és számítástechnika kedvelők számára általános iskolások részére: 1. Készíts PowerPoint bemutatót, amely bemutatja képek, hangok, animációk segítségével, milyen fontos szerepet játszik napjainkban a számítástechnika! A bemutatóból derüljön ki a számítógép ismeretének jelentősége, használhatóságának sokrétűsége (szórakozás, filmgyártás, tudományos kutatások, stb.). Legfőbb értékelési szempontok: A bemutató érdekessége, áttekinthetősége, felhasznált anyagok (képek hangok) ötletessége, időtartama. 2. Készíts PowerPoint bemutatót, amely bemutatja képek, hangok, animációk segítségével a számítástechnika fejlődését a kezdetektől napjainkig, megcsillantva a jövő lehetőségeit is! Legfőbb értékelési szempontok: A bemutató érdekessége, áttekinthetősége, felhasznált anyagok (képek hangok) ötletessége, időtartama. részletek

Heroes IV

Forrás: www.sevenm.hu

Kalandozás

A Heroes of Might and Magic IV-ben minden esemény a Kaland képernyőn játszódik. Itt járhatod be a vidéket, vívhatsz csatákat az ellenséges hadakkal, látogathatsz meg különböző helyeket és városokat, varázsolhatsz, kaphatsz részletes adatokat seregeidről és mentheted el a játékállást, vagy léphetsz ki a játékból. A játék kezdetekor a térkép még felfedezetlen és sötét, ahogy seregeid felfedezik a vidéket, a sötét lepel szétoszlik. Ellenséges csapatokkal találkozol, különféle tárgyakat és kincseket találsz, városokba és egyéb helyszínekre látogathatsz el.

Hol internetezzek?

Szolnokon az alábbi eMagyarország pontokat találod:
Napsugár Gyermekház a Hild Viktor Városi Könyvtár Tagintézménye Szolnok 5000, Szolnok, Karczag László u. 2. Nem akadálymentesített E-mail: ms5@freemail.hu Telefon: 56-523-000 Fax: 56-523-001 Nyitvatartás: