Hajrá, Baranya Dávid!
Akkor egy emlékkönyvet készítettünk a ballagó nyolcadik évfolyammal. Szinte mind a kilencven-egynéhány gyerek adott egy-egy írást: egy verset, egy elbeszélést, egy kis emléket, amelyet — ahogy sokat mondtam nekik — „jó lesz majd elolvasni tíz év múlva”.
Baranya Dávid emlékkönyvbeli művét szó szerint ide másolom:
„ A 8 év alatt egyetlen olyan dolog történt velem, ami igazán megváltoztatta az életemet. Ez az esemény az volt, amikor elkezdtem táncolni. Ezt a hobbit 4. osztályban választottam, amikor egy alapítványi bálon láttam két párt táncolni. Ez nekem nagyom megtetszett, és már a következő héten elmentem életem első táncpróbájára. Mostanára már túl vagyok több száz edzésen, és nem bántam meg, hogy elkezdtem. Öt év alatt rengeteg versenyen voltam, és igen jól szerepeltem valamennyin. Éppen ezért a jövőben is folytatni fogom egy olyan iskolában, ahol tánctagozat van.”
Osztálytalálkozó 8c ´96
Osztálytalálkozó 8c 2000
Iratkozz fel az osztály levelezési listájára, hogy időben értesülhess következő találkozónkról!
Amennyiben nem ennek az osztálynak voltál tagja, iratkozz fel az iskola öregdiákjai számára létrehozott nagy közös listára!
A volt Fiumeisek mindenkit kikosaraztak
A STREETBALL Tiszaferr-kupa utcai kosárlabda-bajnokságon óriási érdeklődés mellett korosztálygyőztes lett a Streetman, melynek tagjai között két idén végzett Fiumeist is találunk: Gyurcsányi Mihályt és Nagy Balázst, valamint a Nyátok nevű csapat, melyben szintén volt diákunk, Sonyák Béla jeleskedett. Gratulálunk!!! Az Új Néplap cikke a versenyről
Pálinkás Csaba országos bajnok
MINIGOLF Dobogón a szolnokiak
Tápiószentmártonban a minap rendezték meg az országos bajnokságot, melyen jól szerepeltek a Szolnoki Mini Golf Klub versenyzői.
Közülük is remekelt Pálinkás Csaba, aki rendkívül jól összpontosítva 22 pont előnynyel nyert az erős mezőnyben...
Teljes cikk
Öregdiákok!
Régi diákjaink sikerei
![]() | A közelmúlt eseménye, hogy egy 4 éve elballagott diákunk, Pálinkás Csaba az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen fizika tantárgyból 3. helyezést ért el. Ez a fantasztikus eredmény adhatna kezdőlökést ahhoz, hogy hozzászólásaitok alapján beszámoljunk régi diákjaink sikereiről, legyen az tanulmányi-, sport-, művészeti- vagy akár szépségverseny... Csaba "mellesleg" volt már A "Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" cím tulajdonosa, ill. ifjúsági minigolf világbajnoki |









