sport

Megúsztuk!!! Kötelező úszásoktatás a 2. évfolyamon

Címkék: 

MEGÚSZTUK! Iskolánk másodikosai az elmúlt egy hónapban birtokba vették a Kanizsa Tivadar Tanuszodát, két héten keresztül kötelező úszásoktatáson vettek részt. Képeink a tanfolyam sikerességét, kellemes hangulatát bizonyítják.

2. hely!!! - Tiszaligeti Napok 2005

Forrás:www.ujneplap.hu
Szeptember végén óriási érdeklődés mellett rendezték meg Szolnokon a 42. Tiszaligeti Napok és Samsung Mini Olimpia küzdelmeit. Mint azt Vígh László, a Szolnoki Sportcentrum Kht. igazgatója elmondta, a rendezvényen 16 sportágban ötvenhárom versenyszámban közel háromezer fiatal sportoló mérte össze erejét és tudását.
Tegnap rövid ünnepségen a szervezők köszöntötték a részt vevő iskolák képviselőit, és átadták részükre a díjakat.
Az általános iskoláknál a Széchenyi Körúti, míg a középiskoláknál — szoros versenyben — a Tiszaparti Gimnázium bizonyult a legjobbnak.

A volt Fiumeisek mindenkit kikosaraztak

Címkék: 

A STREETBALL Tiszaferr-kupa utcai kosárlabda-bajnokságon óriási érdeklődés mellett korosztálygyőztes lett a Streetman, melynek tagjai között két idén végzett Fiumeist is találunk: Gyurcsányi Mihályt és Nagy Balázst, valamint a Nyátok nevű csapat, melyben szintén volt diákunk, Sonyák Béla jeleskedett. Gratulálunk!!! Az Új Néplap cikke a versenyről

Ifi Eb - Pálinkás Csaba ezüstérmes!

Címkék: 

Minigolf

Pálinkás Csaba országos bajnok

Címkék: 

MINIGOLF Dobogón a szolnokiak

Tápiószentmártonban a minap rendezték meg az országos bajnokságot, melyen jól szerepeltek a Szolnoki Mini Golf Klub versenyzői.

Közülük is remekelt Pálinkás Csaba, aki rendkívül jól összpontosítva 22 pont előnynyel nyert az erős mezőnyben...
Teljes cikk

Győzött, így csoportelső lett a Kemény-csapat

Címkék: 
Forrás: www.nemzetisport.hu A horvátok elleni szombati vereség után a magyar férfi vízilabda-válogatott magyar idő szerint ma hajnalban 11-3-ra győzött az Egyesült Államok válogatottja ellen, és ezzel csoportelsőként jutott be a Világliga hatcsapatos, belgrádi döntőjébe. A New York-i középdöntő legértékesebb játékosának Kiss Gergelyt választották meg.

Vízilabda Világliga

Címkék: 
Forrás: www.nemzetisport.hu A kétszeres olimpiai bajnok Molnár Tamás egymaga négyet vállalt a magyar válogatott első öt góljából
A magyar férfi vízilabda-válogatott csoportgyőztesként utazhat a Long Island-i középdöntőre. Az egyesült államokbeli New York városa, egészen pontosan Long Island lesz az úticélja a magyar férfi vízilabda-válogatottnak július első hetében, ugyanis a 4. Világliga selejtező-sorozatát az A-csoport első helyén zárta. Kemény Dénes szövetségi kapitány kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok csapata ma az orosz válogatottat győzte le 10-8-ra.