Fordított nap

Nyomtatóbarát változat
Túl vagyunk a 2005-ös fodított napon is. Reggel 8 óra után Ecsédi László diákigazgató az iskola összes polgára előtt letette az esküt és átvette az iskola kulcsát.
Bemutatta tantestületét, melyben minden felsős és alsós pedagógusnak akadt diák megszemélyesítője. Kihirdette a 8. évfolyam döntését, mely szerint idén a legjobb tanár címet és a vele járó tanár-Oscar díjat Kelemen Sándorné, Julika néni kapta, immár nem első alkalommal.
A végzős osztályok képviselői Leg- okleveleket adtak át tanáraiknak. A nyitóünnepséget a "tantestület" közös énekléssel zárta, a közönség hatalmas ovációja közepette.
Ezután igazi tanítási óra következett a diáktanárok vezetésével, majd a délelőtt folyamán gazdag program várta a gyerekeket. A nap eseményeiről készült fotókat itt lehet megtekinteni.
Neked mi volt a legnagyobb élményed??? Ã?rd meg egy hozzászólásban!