Kis Herceg Diákújság

A szolnoki Művésztelep a Tisza és a Zagyva torkolatánál, a régi vár területén, a Szent István király út 6. szám alatt található. Több mint száz éve, 1902. június 29-én adták át.


Április 30-án tartottuk iskolánkban a fordított napot. Mint minden évben, most is a három nyolcadik osztály rendezte. Ez persze sok előkészülettel járt.

Kedves Olvasóink!

Bizonyára tudjátok, hogy ebben a tanévben felélesztettünk egy szép fiumeis hagyományt: ismét készült Kis Herceg újság, amelyet szakköröseink írtak. Két számunk jelent meg Horváth Sándor és az ADG Stúdió gyönyörű kivitelezésében.

A második szám megjelenése óta is sok érdekes esemény történt, amelyről diák újságíróink tudósítottak, interjút készítettek. Arra már nincs idő, hogy nyomtatott formában elkészüljön még egy szám, de itt, a honlapon elolvashatjátok.

A kedvenc napszakom nyáron az este. Ahogy ülök a jánoshidai folyóparton, olykor bele-belemarkol a kiengedett hajamba az enyhe nyári szellő, s hallgatom a tücskök ciripelését.


Meg-megcsobban a víz, ha kisebb halak vagy békák ugrándoznak benne.


Eltűnt a nap. Még lilás, vagy inkább vörös színben táncol a horizont, de már látom a csillagokat.


Óvatosan felcaplatok a gátoldalon, s egy pillanatra még megállok a dombtetőn, a feketébe átmenő selymes füvet nézve. Csak állok, mint egy rab, akit a természet ejtett foglyul, majd a gát másik oldalán a mamám háza felé indulok. A diófáról felreppen egy madár, messzebb társalognak a kutyák. Gyorsan beszaladok a kissé már rozoga vaskapun.


A ház ajtajában még leülök a küszöbre, és érzem a fülledt levegőt, ahogy az arcomat érinti, s hirtelen magas hangon dúdolva megszólal a harang is. Megsimogatom Bogi kutyámat, aki mindeddig hozzám bújva szuszogott, majd otthagyom a romantikus estét, és beszaladok a házba.


Balázs Fanni 8.b

Manapság a gyerekek nemigen szoktak olvasni, mert a sok egyéb szórakozási lehetőség jobban leköti őket. Ez nagy hiba! Ha olvasunk, kitárul előttünk a világ, fejlődik a szókincsünk, beleélő-képességünk, képzeletünk, és igenis lehet szórakoztató egy-egy könyv.

Szabó Anikó tanárnő 4 éve elindította a Fiumei Nagy Könyv versenyt. Felkerestük hát őt.


  • Szolnok város nevét a garamszentbenedeki Apátság alapítólevelében, 1075-ben említi először írásos forrás.

  • A város az Erdélyből induló sószállítás fontos állomása volt. Itt rakták le a tutajokon leúsztatott sót, itt raktározták, innen szállították tovább szárazföldi úton. A Tisza partján sóházak álltak, vagyis sóraktárak. Több száz embernek adott megélhetést a só: hivatalnokoknak, rakodómunkásoknak, a nehéz sótömböket továbbszállító fuvarosoknak.

2008 tavaszán Rusvai Karcsi bácsi kapta a nyolcadikosok kitüntetését: a Tanár Oszkárt.

Karcsi bácsi sok év óta a diákönkormányzat tanár vezetője, a diákok kedvenc rendezvényeinek fő szervezője. Alsós tanító és történelemtanár egyszerre.

- a Lehetsz király zenéjére -


Lehetsz tanár, De hiába vagy,
A mosolyod úgyis az arcodra fagy,
Mert diáknak lenni az mámorító,
Csak mi tudjuk azt, mi az igazi jó!


Szegény tanár, ott legfelül,
Nyakig a pácban és tök egyedül.
A tudás csak nyűg, csak ostoba lánc,
Amíg itt lent folyton szabad a tánc!


Egyes kap, és ötöst kíván minden diák tudás híján,
Napló csattan, puska röppen,
Egyes csusszan, csengő csörren.
Élj, ahogy jólesik, az se baj, ha meg is lesik,
Tedd azt, ami célhoz vezet, bizsergesd a tested, lelked!

Péntek

Belépek az iskolába,
És megcsap a menza szaga.
Kezdődik az első óra,
És majd elalszom rajta,
Mert alig aludtam az éjszaka.

Rám szól tehát a tanár:
Ne aludjál már!

Következik a matek,
Ahol szerkesztünk egy kicsit.
De legjobb a tesióra,
Mert mindenki csak ül rajta.
Lassan vége végre a napnak,
És jöhet a pihike puhika
Szunyika.

 

Gerlefalvi Nagy Borbála 8.b

A testbeszéd

Bizonyára te is kíváncsi vagy, hogy mit gondolhat a másik, amikor beszélgettek, mikor van a tanárnak rossz kedve (és várható a röpdolgozat), és mikor unja eszméletlenül az órát. Mikor hazudnak a szemedbe a barátaid.

Utoljára láttam őket. Legalábbis osztálytársként, mert nyilván összefuthatok még velük bármelyik szórakozóhelyen a következő négy évben.

Február végén az Erzsébet, a mi királynénk című kiállításon jártunk az Aba-Novák Művelődési Központban. Engem eddig is érdekelt a Sisinek becézett királynő élete, sokat olvastam is róla. A kiállításon sok-sok érdekes tárgyat, fotót, ruhát láthattunk. Még egy számlát is, amelyek akkor fizettek ki, amikor Sisi és férje, I. Ferenc József a szolnoki vasútállomás éttermében fogyasztottak valamit. A tárlatvezetőnk a kiállítás létrehozója, Tóth Andrásné magángyűjtő volt, aki egyébként a mi iskolánkban tanult néhány évtizeddel ezelőtt.

Az ajtó óriási dörrenéssel bevágódott. Egy darab vakolat is lehullott, majd teljes, dermedt csend lett. Mi történhetett?- kérdezi a nyájas olvasó, de magam sem tudom, pedig én voltam a durcás ajtócsapkodó.


  • Egy hétéves gyerek írt szakácskönyvet 1992-ben.

  • A legnagyobb jégdarab, ami a Föld felszínére hullott 6 m-es volt.

  • A legkisebb gyík csupán 1,6 cm.

  • A legnagyobb közös esküvőn 35.000  pár házasodott össze.

  • A leghosszabb fokhagymafüzér 110,99 méter hosszú volt.

  • A legnagyobb melltartó 28 méteres volt.

  • A legnagyobb Barbie-gyűjtemény 1125 db-ból áll.

  • A legdrágább parfüm 47.000 fontba kerül.

  • A legmagasabb világítótorony 106 m-es.

Iskolánk rengeteg elfoglaltságot kínál Neked: vizuális szakkör, énekkar, DSE, újságíró szakkör…és nem utolsósorban dráma. A Teátrum Művészeti Alapiskola keretében nálunk is működik két csoport. Ha kedvet kapsz, próbáld ki a jövő tanévben! Mi, újságíró szakkörösök részt vettünk egy foglalkozáson, és mondhatjuk, remek volt a hangulat!

Paróczainé Kiss Emma tanárnő vezeti a csoportot. Tőle kérdeztük meg, mi a célja a dráma tanításának.

Egy csütörtöki délutánon felkerestük Balog Melinda tanárnőt, aki nemrég jött iskolánkba, de máris közkedvelt személlyé vált. Többek között azért is kerestük meg, mert nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy iskolánk Gálaműsora ilyen fantasztikusan sikerült.

Mondolatok

  • Normális vagyok. A hangok is megmondták.
  • Ha az emberek néha meghallgatnák magukat, akkor kevesebbet fecsegnének.
  • Napról napra az újdonság varázsával ajándékoz meg az emlékezetkiesés.
  • Sakkozni bokszolókkal, bokszolni sakkozókkal szeretek.
  • Attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy művész.
  • A dolgok csak azért javulnak meg, hogy el tudjanak megint romolni…
  • Ha szépen körülkötötted a csomagot, rájössz, hogy valamit kifelejtettél belőle.
  • A megrakott szárítókötél csak akkor szakad el, ha alatta sáros a talaj…
  • A csapatmunka lényege: mindig van kit hibáztatni.
  • Amatőrök építették Noé bárkáját, és profik a Titanicot.
  • Nem értettem, mit mondott a doktor: elmehetek vagy elmebeteg?
  • Az intenzív osztályon fekszem. Kérem, a sípszó előtt hagyjon üzenetet!
  • Fel a fejjel! Semmi remény!
  • Ilyen zajban nem lehet légkalapáccsal dolgozni!
  • Ha nem tetszik, ahogy vezetek, akkor tünés a járdáról!
  • Ne adj tanácsot! A bölcsnek nincs szüksége rá, a bolond pedig nem fogadja meg!
  • Az erőseket segíti a szerencse.

Márciusban az újságíró szakkörösök ellátogattak a Megyei Levéltárba. A levéltáros minden kérdésünkre választ adott.

Ezzel a címmel rendeztek megyei számítástechnikai rajzversenyt, amelyen az 5.c-s Ladányi Nelli és Kelemen Kinga 1. helyezést ért el. Megkérdeztük tőlük, hogyan is zajlott a verseny.


Képeslapot kellett készíteni annak alkalmából, hogy az Internet Fiesta 10 éves.


Mi volt a képeteken?

Mindennap történhet olyan esemény Veled vagy az osztállyal, amit érdemes megírnod az újság számára. A 4.b-sek már megtették.

 

Szolnok Város Önkormányzata és a Magyar Telekom Csoport év elején közösen meghirdette az „Intelligens Város” elnevezésű pályázatot. A szolnoki általános- és középiskolákból összesen 139 pályamű érkezett be. A diákok különböző módokon mutatták be, hogy milyennek képzelik el a jövő városát 10-20-30 év múlva. A rengeteg fogalmazás mellett számos rajz, festmény, képregény érkezett be, de a pályázók között volt olyan, aki filmet forgatott a jövőről. A pályázatokat három kategória szerint értékelték: általános iskola alsó tagozat, általános iskola felső tagozat és középiskola.

Intelligens város


Sokan megkérdezték már, hogy milyen lenne a jövőben élni. Sajnos, erre a kérdésre, ha tudunk is válaszolni, nem biztos, hogy úgy lesz, ahogyan azt mondjuk. Azonban én most mégis válaszolok erre a kérdésre.

Név: Szabó Zsombor

Osztály: 3.b

Kor: 9 éves

Kedvenc ital: limonádé, bodzaszörp

Kedvenc étel: lasagne, milánói makaróni és minden, ami csokis

Hobbi: klarinétozás

Mi leszel, ha nagy leszel? Zenész

Sport: foci, kosárlabda

Kedvenc tantárgy: tesi, környezet, angol, matek

Kedvenc könyv: A Harry Potter-kötetek és a Verne-könyvek

Kedvenc film: Titanic

Zsomborra azért figyeltünk fel, mert – bár még csak harmadikos – már komoly versenysikerek vannak mögötte.