Városi művészettörténeti vetélkedő

Nyomtatóbarát változat

„Zseni lehet; aki a szabadba kívánkozott s pille után futkosott, aki szerette az igazságot, magába soha nem unatkozott, aki a nagyvilágimeret után vágyott, aki mindenütt és mindenbe a szívét használta a küzdelemben.”

Csontváry-Kosztka Tivadar


Városunkban két olyan általános iskola is van, amely évek óta városi, illetve megyei rajzversenyt szervez felső tagozatos tanulók számára. A vizuális nevelés egy másik területe a művészettörténet, amely a gyerekek részéről egy speciális érdeklődést kíván. Több évtizedes művészetpedagógiai tapasztalatunk az, hogy egy osztályban 3-10 fő között van azoknak a tanulóknak a száma, akik az átlagnál nagyobb érdeklődést mutatnak a művészettörténet iránt, és a belső késztetésből fakadóan rendkívül olvasottak. Ismereteik birtokában műelemző képességük, szókincsük nagyon jó. Nemcsak néznek, „látnak” is.

Intézményünk ezen tanulók számára szervezte meg hagyományteremtő céllal a művészettörténeti vetélkedőt első ízben a 2004/2005-ös tanévben. Ebben a tanévben harmadik alkalommal kerül megrendezésre. A vetélkedőre való felkészülés elsősorban nem nagy mennyiségű információ megtanulását kívánja. Természetesen arra is szükség van, de legalább annyira fontos a megfigyelés, gondolkodás, kreativitás és játékosság.


A részt vevő tanulók, és a felkészítő kollégák visszajelzései alapján a gyerekek számára nemcsak megmérettetést jelentett a vetélkedő, de az egymástól való tanulást, egymás megismerését, és élményt is.

A verseny két korosztályban zajlik. Az 5-6. osztályosaknál első alkalommal az avarok és a honfoglaló magyarok művészete, tavaly az egyiptomi művészet, idén pedig Szolnok műemlék jellegű épületei, és a szolnoki vár története a téma. A 7-8. osztályosok három évvel ezelőtt a XIX. századi magyar történelmi festészetet kapták témául, ezután következett a reneszánsz, ebben a tanévben pedig Szolnok műemlék jellegű épületeit, és a Szolnoki Művésztelep legjelentősebb művészeit kell ismerniük.

Köszönjük, hogy városunk iskolái megtiszteltek bennünket részvételükkel, és ez év márciusában is szeretettel várunk mindenkit!


Balogné Csík Terézia